Blog

anka emese

2016.08.18 09:12

Elhatároztam, hogy itt is közzéteszem írásaimat,bárki 

örömére.Először a Hírleveleket, amik rövidek és .....

remélem....:))

 

Hírlevél  5.

 

Segítség!!A gyerekem legújabb barátja egy…….. !

Az, hogy a gyerekem milyen ’barátot’ mutat

be nekem, egy nagyon jó, beszédes okozat.

Nem véletlenül szeretnék én is inkább a küszöb

 alatt bekúszni otthonomba a kedves, jó szomszédok

mindent vizslató pillantásai elől, ha ez a kitüntetett

illető történetesen egy szakadt hippi.L

Ha veszem a bátorságot és fáradtságot, jól teszem,

ha megpróbálom higgadtan végiggondolni .

Sőt, ha az újdonsült spirituális világszemléletemet is

szeretném ’felavatni’,akkor tulajdonképpen örülhetek

is e,- hát hogy is mondjam,- nem a legfényesebb,ellenben

annál egyértelműbb  üzenetnek. Tudván, hogy szemem fénye

nekem tart tükröt ezzel a liezonnal, vagyis az Ok  az én

személyem, nevelésem, a vele való viszonyom.

Mit  is szeretne - de nagyon - közölni velem:

- én a szülő egy őskövület vagyok – ezt úgyis tudjukL -

  aki túl vonalas, plusz, fényévnyi távolságra van már

 a saját  gyermekétől, amúgy pedig  hagyjuk…

- a fiam/lányom elég belevaló, sőt, ’kamikáze’ ahhoz, hogy

  pont egy ilyen figurát kapjon ki a tömegből,a szabadság

  iránti vágyát ’fitogtatandó’

- vonzalmának a tárgya, bocsi, ’barátja’ , pont azon a

  gondolati, érzelmi, hangulati, érdeklődési szinten áll,

  ahol most ŐT, a drága utódomat kell keresnem.

Ergo, ha én szeretnék valahogyan bekerülni

a buliba, mindenképpen ebből az irányból

kell közelítenem:

szabadságra vágyik; nem érdeklik a konvenciók,

nem vagyok neki jó példakép…Miért???

Mit és hol rontottam el? Lehet még korrigálni??

 Akarok? Szeretnék????

Vannak eszközök, módszerek: pl, a szám, (szájam)

amit szóra nyithatok, de ihatunk is egy pár pohár

bort, leülhetünk…de csak akkor, ha tudok teljesen

őszinte lenni..Semmi átlátszó megjátszás, nevelési

szándék…..csak simán én, a ’meztelen’,valódi

mivoltomban és Ő, akire teljes elfogadásommal,

megértésemmel odafigyelek.

Kezdetnek ennyi éppen elég is …. :))

----------------------------------------------------------------

Hírlevél 6.

Részeg a gyerek? Vagy mi van???

Buli volt a suliban…elvileg.. Később jött haza,

mint ahogy ígérte.

Dülöngélt is egy kicsit, sőt…olyan furcsa volt.

Nem sokat szólt, elvonult a szobájába…

Utána megyek azonnal, megnézem, mi van.

Mégis csak az anyja lennék. Mondjon már

valamit: hol volt? kivel? miért jött ilyen későn??

Elindulok a szobájába…kirohan a fürdőbe….jól

hallhatóan kijön belőle minden… felszakítom

az ajtót és a legmagasabb C hangon tör felszínre

minden indulatom, amit azonnal a nyakába

zúdítok még, rikácsolva:”Hol voltál? Kivel?Miért

késtél? Mit ittál? Részeg vagy????........

 

és CSAPÓ , vagyis felvétel újraindul: ez a ROSSZ film

 volt..

Hiszen  már megtértem a Hoponoponó-ban,

vagyis sűrűn ismételgetve mormolgatom:

„Szeretlek! Bocsáss meg! Sajnálom! Köszönöm!”

-és visszagondolok az ÉN kamaszkoromra, hogy

én ezt a figurát hogy adtam elő otthon??

Mit szerettem volna hallani, érezni tudni

a családomtól, anyámtól, apámtól?

Jól esett volna most is az a simogató,

megnyugtató kéz a homlokomon, mint

mikor kicsi koromban betegség miatt

adtam ki magamból a vacsit.

Ez az állapot is ugyanaz, mint egy betegség

általában. Az Univerzum most is közölni szeretne

 általa valamit, de MIT???:

sok a blokk? a tiltás? a féltés?az  aggódás? a meg

nem beszélés ? Vagy éppen csak meg kell tanulnia

bánni az alkohollal.

Szülőknek és kamaszoknak szóló egyéni

 coachingokon együtt boncolgathatjuk e témát

tovább, mert  az ellenszérum,  BENNED  van,

csak elő kell keresni, jól le kell porolni és

fel kell ébreszteni !!

--------------------------------------------------

Hírlevél  7.

Megőrült az anyám??? Egy komplett idióta!

 

Kamasz lány hívja a barátnőjét:  -  Húúúú!!

figyu!! Most nagyon, de nagyon ideges vagyok!!

Jövök haza a suliból, szó szerint húzom a ’belem’ is,

mert az a szemét fizika tanár már megint próbál

’szivatni’, hiába magyaráztam neki hogy mi a pálya.

Beírt egy karót… de hát ’lesz…om’, de nagyon

 felnyomta az agyam. Amúgy is annyira elegem

 van a suliból, meg az összes egyéb baromból

és képzeld, amint jövök be a kapun, azt hittem,

hogy nem hiszek a szememnek. Az ablakomból

repülnek ki a cuccaim az udvarra!! Érted? Fogod??

Hát én először nem értettem, aztán dühbe gurultam,

mert épp a kedvenc pólóm repült ki és előttem landolt.

Rohantam fel, tudván, hogy ez csak az anyám lehet, és

tényleg, látom, amint halál nyugalommal kidobja még

a két utolsó darabot is , aztán elsétál mellettem és

 lemegy!?!

- Aha!! Ház ez nagyon gáz! Képes volt bemenni a szobádba?

  Ez tényleg a pofátlanság teteje - erősít rá a barátnő.

- Eldöntöttem, hogy ő is le van ’sz…va’ ,fogtam magam

   összeszedtem a cuccaimat, bepakoltam egy táskába

  és leléptem. Figyu, jöhetek hozzátok héderelni

pár napra? Csak addig, míg lenyugszanak a

kedélyek? Tudoood….

Pár másodpercnyi csend után:

-  Hát figyelj…hm….szóval, tudod, nekem is gáz,

de meg kell kérdeznem az őseimet, és ők nem

igazán díjazzák az ilyet…Megpróbálok mindent, de

ők nem bírják, ha van nálam valaki…tudoood…

- Jó…. Akkor hagyjuk…. ha ez tényleg ilyen gáz,

majd kitalálok valamit. Szia.

                                   - - -

Sztori vége:

 1.verzió: hazamegy a lány utálkozva, senki nem

szól egymáshoz pár napig, teszik a dolgukat tovább,

szépen lecseng a történet. Elfelejtik, szőnyeg alá

söprik.

2. verzió: felhív másokat is, valahogy mindenki

frappáns kifogásokat talál ki, hogy most miért

nem tudja befogadni. Beül a kedvenc kocsmájába,

ahol mindig talál haverokat, most senki sincs

Iszik valamit, hogy lenyugodjon, meg hátha

felbukkan végre valaki. Nobody!! Mintha valami

rejtélyes vákum tüntetett volna el pont most

minden létező havert. Már nagyon fáradt is,

már menne, de nem akar az anyjával találkozni,

így húzza az időt. Éjfél előtt besurran…szeren-

csére alszik mindenki…

3. verzió …(rád bízom)

Mit tennél Te? Nálatok hogy zajlott a

már megint milyen kupi van a szobádban” .

történet?

Mit csináltak Veled a Szüleid? Hogyan adtad

Te tovább??......

(folyt köv: Elmesélem, nálunk hogy zajlott)

-------------------------------------------------------------------------

Hírlevél  8.

’Szobádba’… ’Kupi’…’Ablakon repülő cuccok’… ’Tudooood..’

(hírlevél 7. folytatása) Nálunk hogy zajlott?

Valóban megtörtént, de egészen máshogy:

jó pár évvel a lányaim kamaszodása előtt,

amikor még nem kérte ki magának hogy, hogy

 merek belépni az Ő szobájába. Még nem volt

sérthetetlen felségterület.

 Amikor leginkább a mindenféle játékok ,

plüssállatok nem találtak vissza a helyükre,

rendszeresen megejtett ,drága életeimnek

címzett felszólításaim ellenére sem.

Hát kénytelen voltam virítani valami

 maradandót, így , mivel mindig azzal

 fenyegetőztem, hogy kihajítom a

 rendetlenül szanaszét hagyott cuccokat,

be kellett váltanom egyszer, hogy nyomatékot

 adjak tekintélyemnek.

De közel sem volt olyan’ para’.( most gyorsan

fel is hívtam az egyik lányomat, megtudakolni

mekkora sérülést hagyott az eset lelkében:nem is

emlékszik a történtekreJ ) Kihajítottam kb.

két plüssállatot,(saját udvarunkra a tetőtéri

szobából,nyáron) meg a kedvenc Barbi-ért nyúltam,

és már foghattam volna a stoppert is, hogy rekord

időt csekkoljak a rendcsinálásban.

Miután felhozták a méltánytalan bánásmódot

elszenvedett állatokat, jól megsimogattuk,

megszeretgettük őket, és megbeszéltük, hogy

a helyükön szeretnek lenni a leginkább, a játék

végeztével…nyugi lett,rend lett és  mindenki jól járt.    

                          ....

Mikor nagyobbak lettek, nekem tabu volt a

szobájuk,és minden egyes cuccuk. Tudták,

hogy :

- nem megyek be a szobájukba rendezkedni

- soha nem nyúlok a cuccaikhoz 

- soha nem olvasnék bele a naplójukba,

    engedélyük nélkül.

Nem mondom, hogy nem tettem ilyen-olyan

megjegyzéseket a néha „bomba robbant”

állapotokra,de olyan jól működött a: „Mamiii!

Elmehetek a barátaimmal, csak ide-oda ,tudoood…?”

- Ó, természetesen Drágám! Hogyne! Csak tudoood!!”

- Jól van,na, megyek pakolni:)

----------------------------------------------------------------

Hírlevél  9.

 

Kamaszkáim  és  a felmosó csutak

 

A felmosórongy nálunk nagy ellenség

volt időnként. Számtalan konfliktus forrása

lett, nem megérdemelten. Vetekedett a „fogrémes

tubus teteje vissza nem csavarva” a „wc teteje le

 nem hajtva”,  a „szemetes ki nem  ’vive” sztorikkal.

A „ Miért már megint én?? Mikor

tegnapelőtt is én mostam fel a konyhát” vagy a „ hova a

magasságosba tettétek megint azt a ’kibúrázott’ felmosót?”

csak úgy röpködtek időnként.

Úgy szép az élet, ha van kikre ujjal mutogatni.

Nálunk, ugyan csak két gyerek volt, de a barátnőm

három lánya közt úgy elveszett a felelősség, mint

sok bába közt a gyerek. Nem kis megelégedéssel

vettem tudomásul, hogy náluk sem ’habostorta’ a

helyzet ilyenkor.

Történetünk idején ennek a sokat megélt

szerszámnak, megint magától kellett volna dolgoznia,

mert hogy senki meg nem fogta,az tuti.

Lemegy a vasárnapi ebéd és mire felhangzott volna a

„Na, ma ki szedi le az asztalt? Ki mos fel?” hangzatos és

el nem csépelt kérdés a számból, mindenki úgy

felszívódott, mint a véletlenül kiömlött pohár

víz a sivatag homokján, délben.

Gondoltam egy nagyot és merészet!! Hát mindjárt itt

a Karácsony, jön ám a Jézuska hozzánk is.

Már előre dörzsöltem a markomat, hogy ÉN,

 személy  szerint mit fogok kérni Tőle!!

(Jól van, no…. ez már úgyis 14 karikás

történet, ’tutkó’ tehát, hogy csak felnőttek

 olvassákJ) A Jézuska épp fullon járt, így

leszaladtam a sarki közértbe és gyorsan

 beszereztem két darab, azaz 2db , vadonat új,

’vadonat’ egyforma  ’fókát’ . ( a seregben így hívták,

igaz, ott ennek –ha jól tudom -  nyele nem volt .

Én sem voltam seregbenJ csak úgy hallomásból…)

Elég az hozzá, hogy jól megvettem, be is csomagoltam

ám csodásan, és annak rendje és módja szerint betettem

 a fa alá a kellő időben.

Jött is a várva várt pillanat, és a közös családi meghitt

éneklés után, lánykáim hogy, hogy s nem, szinte egyszerre

nyúltak az egyformán becsomagolt ajándék után,

és a csomagolást kíváncsian feltépve, előbb

meglepetésüktől elkerekedett szemekkel, majd

hatalmas nevetésözönnel  vették tudomásul, hogy

mi mosolyog rájuk:

 nem más, mint egy-egy kizárólag saját bejáratásra

szánt, saját névre címzett FELMOSÓ CSUTAK :)

---------------------------------------------------------------

Hírlevél  10.

’Drága’ jó 1 hetes intenzív angol „tábor”

Jó, magyar bevett szokás szerint, mit nem adna az

ember lánya egy angol nyelvű környezetben eltöltött

egy hétért, a gyerek nyelvtanulása érdekében.

’Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond’ ,tartja a

mondás, csakhogy itt a gond szócskát ugyanazzal a

 lendülettel le is cserélhetjük az oly sűrűn használt és

mindenféle jelzővel  titulált– most ezt nem ragoznám

inkább –pénz  szóra.

Mert hát ahogyan növekszik ’drága életkénk’, olyan

tempóban és mértékben kell belepumpálnunk a

mindenféle képzéseibe legalább egy budai, zöld övezeti,

családi ház  árát, ahelyett, hogy vennénk neki egyet ’izibe’,

 kiadnánk és dőlne a léJ

Na, mindegy… ebben a felállásban is csak az a vigasztaló,

hogy ez a szomszédnál sincs másképp, mármint, ha

szeretné, hogy vigye valamire a szó szerint ’drága’

leszármazottja.

Elég az hozzá, hogy mivel Orsi ,a nagyobb lányunk

 mostanság kinn tanul a nagy külföldi honban,

konkrétan Edinburgh-ban, gondoltuk, hogy milyen jó

is lesz, hogy a kisebb lányunkat,Bogit is kiküldjük hozzá,

mert ezzel a nyelvgyakorlással felcimkézett  öszvér

 megoldással, több legyet üthetünk egy csapásra: egy

’izgis’ karácsonyi ajándék kipipálva, úgysem repült

eddig sokat a gyerek. A másiknak meg tudunk vele

küldeni egy kis ’hazait’..

 Ja, 16 éves és ’egyedül a nagy világba’!!Hmm…

 Ez nagyon menő!!

Jól van,na, csak a Ferihegy 2. becsekkoló zónájától,

 -  sűrű ’puszidobálásaink’ és a „ majd írj, de azonnal,

 mihelyt leszállt a gép” intelmei közepette – Edinburgh

repterének kijáratáig, ahol is Orsi lányom fogadta nagy

ölelésekkel.

Nem elhanyagolható tény, hogy először, ketten 

nélkülünk!! Huhúúú, eddig csak a ’gáz és balhé’ volt,

ha ketten össze voltak zárva. Most viszont buli ,buli

hátán az első két nap, mert ugye méltó módon kell

 fogadni a lakótárs hugicáját. Ott máris mehet a

szoktatás az angol’szlenghez’. Jaa!! Bocsi!! A skót

fiatalok dumájához. Mert hogy ez egészen más. Kb.

olyan, mint amikor ET-t azt a bizonyos ’ földönkívülit’

kellett megérteni….

Hát mit mondjak: a lakótársak a bulik után kidőltek,

lábadoztak és úgy felszívódtak, mint a lányaim az itthoni

vasárnapi ebéd utáni ’rendcsinálós parti’ idején szoktak

 volt. Egy nem sok,annyit nem látott Bogi a hét másik

felében, nem hogy karattyolt volna velük L

Ja, kimozdulni a lakásból nem lehetett, mert  kinn

 ítéletidő tombolt, így jobbára  a szobájukban kuksoltak

 és filmeket néztek  - magyarul - néha pedig velünk

skype-oltak, és mondanom sem kell, hogy ezt a

 formációt sem angolul adtuk előL

Hát így esett a ’több legyet egy csapásra’ ,  ’drága, jó

intenzív angol nyelvi táborunk’, ráadásul még a Bogival

 kiküldött jó kis hazai ’kóbász’ is valamilyen rejtélyes

okból kifolyólag, madárláttaként a mi asztalunkra

sompolygott vissza és  csúfosan a mi gyomrunkban

 végezte.

Viszont a lányaink ’gáz és balhé’ nélkül, csodás

egyetértésben töltötték e ominózus hetet:)

--------------------------------------------------------------

Hírlevél  11.

Összedőlt a Teniszsátor  (haha)

Egyáltalán nem vicces a sztori, pláne amikor

történt, akkor még inkább nem volt az.

Ugyanis elment az áram, mert a nagytiszteletű

ELMÜ állítólag félrecímezte a tájékoztatást a

 közelben folytatott karbantartásról.

Így az edzők és az éppen akkor teniszezők

tehetetlenül nézték végig, ahogy a munka-

vagy éppen a feltöltődésüket szolgáló helyük

percek alatt megsemmisül.

Jó, jó,.. gondolhatod. Na és! Mit akar ez, mikor

a Föld más pontjain orkán tombol,sárlavinák

 zúdulnak ártatlan emberek százainak otthonára.

Igen,ez csak egy teniszsátor, de mi itt vagyunk

közép-Európában, Magyarországon és az edzőknek

így megszűnik a munkahelye beláthatatlan időre.

Mert ha így ereszt le a sátor, minden előzetes

előkészület nélkül, akkor legtöbbször annak annyi.

 Hatalmas acélsodrony kötelek rögzítik,hogy el ne

szálljon, a befújt levegőtől. A felfüggesztett lámpák

 leeshetnek, rákerül a sátor és az acél hatalmas tömege.

A középső hálótartó állványok kiszúrhatják  a

sátor lapját, mert ezeket a leeresztés előtt el kell

 távolítani, stb, stb.

Ja, és amikor az ez a bizonyos „nagysü-tetű” (marad-

hatunk csak a két utolsó szótagnál is)visszakapcsolta

 az áramot, valami fals energia folytán, szétrobbant

egy főkábel a föld alatt. Ezt röpke másfél nap alatt

sikerült kideríteniük, addig bizonytalanságban tartva

a családfenntartókat.

Már aki hagyta magát. Én magam az utóbbi időben

megszoktam, hogy hideg nyugalommal fogadom be és

el az általam oly nagyra tartott Univerzum e jelzéseit,

és rákapcsolok a szokásos hullámhosszomra, hogy:

„minden értem van, minden előrébb visz valahogyan,

ha meg kell tapasztalnom, ám,legyen…” s hasonló

kreálmányokra.

Szerencsére, Andris a főbérlő, mint profi teniszező,

edző, - aki egyedül viszi a felelősség terhét – a tenisz-

meccseken jó-párszor megtapasztalt „ha rágörcsölsz,

már állhatsz is a vesztesek közé” hozzáállásával,

szintén csak a célra tartott: a sátornak így, vagy úgy ,

de állnia kell. Pedig a nagy kockázat az övé volt.

Nem mondom, nekem sem esett volna jól elesni

két hónap munkájától és bevételétől, így én is

kizárólag a csodában bíztam és hittem rendületlenül,

annak ellenére, hogy jöttek a lehetetlennek tűnő

akadályok rendületlenül.

A CSODA a végén megtörtént, úgy ahogy szokott:

egyik pillanatról a másikra, és végül is nem tudod,

hogy hol, melyik ponton volt az áttörés, de két

nap múlva  már játszottunk a sátorban :)

---------------------------------------------------------------------------

Hírlevél  12.

Egy hihetetlen esernyős sztori és a facebook

Megdöbbentő történet kapott szárnyra a

napokban a facebookon – mesélte nekem  ma 

egy kedves ismerősöm hitetlenkedve.   Az elején

 nem is értettem, hogy miért osztja meg velem

e témát, hiszen tudja, hogy milyen távol áll tőlem ez

a  világ.

Nem szeretnék ítélkezésbe bocsátkozni, de sokszor az

az érzésem, hogy ez az,az internetes fórum , ami a letűnt

’falusi kispad’ szerepét tölti be. Hamarosan rá is

ébredtem, hogy nem fogtam mellé e meglátásommal.

Történt az ugyanis, hogy valaki lefényképezett és

 feltett egy posztot, egy buszmegállóban hagyott,

egyértelműen használhatatlanná vált, megrongálódott

esernyőről, és felháborodott mondandóját nem éppen

a Petőfi „összes”-ből válogatta hozzá. A felháborodás

tárgyát történetesen az képezte,  - és ezt görgették,

ragozták, ecsetelték oda-vissza, - hogy „ szégyen és

gyalázat”….  „miféle ember lehet az ’olyan’, aki képes

 egy ilyen tárgyat gátlástalan módon ott hagyni,

ahelyett, hogy kidobná a tudvalevőleg  minden

 buszmegállónál fellelhető kukába??”

 - Nem hittem a szememnek - meséli a hölgy – és nem 

tudtam ’leakadni’ én sem a folyamatosan megjelenő

 posztokról, kommentekről,amikkel egymást hergelték

bele a történetbe  egyre jobban a hozzászólók.

Mint egy szürrealisztikus, fortyogó katlan, olyanná

 vált az egész. Szinte kézzel tapintható volt az indulat,

és egyre többen szálltak be a ’buliba’. A huszadik

komment már a szomszédja unokájának az anyukájának

a nagynénjét is szidalmazta, és a  mondandókba

belekerült a 20 évvel ezelőtt  letörött bili füle is

a végén. Egyre jobban beszívott engem is az egész,

és azt sem tudtam , hogy sírjak, nevessek, vagy a múlt héten

frissen vakolt és festett ’vadiúj’ falamat kezdjem

 kaparni kínomban. Az én nagyobbik fiam még csak

9 éves , de könyörgööööm!!! Ebbe a világba váltsam meg

a beszállókártyáját, amikor egyedül hagyom az

internettel???

De nem telt el pár pillanat, amikor is egyszerre csak

 „lőőőn világosság!  Felkapcsoták ám nálam is a villanyt

odabenn”: hiszen az én legkedvesebb” barátomat” , a

laptopomat úgy alkották meg , hogy van azon egy olyan

gomb is, ami zölden világít, ha működésben van, és

csak egyetlen mozdulatomba került, csupán egy

 gombnyomás volt, és máris angolosan távoztam

a saját ostobaságom fogságából.

Leköszönőben átfutott az agyamon, az édesapám

 kedvenc mondása: „Nagy az Isten állatkertje fiam,

de nem muszáj ám napijegyet váltanod hozzá”

                                                                           Anka MSE

 

 

 

 

anka emese

2016.03.25 08:46

Kedves TUDATOS Olvasónk!

Szeretnénk megköszönni Nektek itt is, hogy olyan szép számmal voltatok jelen a márc.20.-i 

tréningünkön, hogy nem is fértünk volna el többen!

Azt pedig szintén mérhetetlen hálás szívvel fogadjuk, hogy 4.97 -es értékelést adtatok!! 

Csodával felérő számunkra az is, hogy mindenki, kivétel nélkül szeretné tovább folytatni,

vagyis részt venni újabb és újabb témákban tréningjeinken. 

Köszönjük, hogy vagytok!

Mi értetek vagyunk! 

Sikereink a Ti SIKEREITEK , csak együtt emelkedhetünk!

 

Köszönjük:

Emese, Ági,Gabi

A West Balkán buli ...

2016.02.08 11:00
Kedves Olvasó!
 
Úgy döntöttünk, hogy egy ideig ide is felrakjuk a Hírleveleinkben
megosztott megrázó,vagy felrázó igaz történeteket. 

Következzen a West Balkán buli-ról szóló:

                               -----------------------
 
 
5 évvel ezelőtt, január 15.-én szombaton délután 
14 órakor az akkor 16 és fél éves lányom bejelentette, hogy 
'ugyan napokkal ezelőtt kért minket, hogy engedjük el egy 
buliba', de mivel nem kapott választ, mert nem is figyeltünk rá
 'szokás szerint' , igennek vette, így ma elmegy.
 
Férjem az egész heti kemény munkával járó korán kelés
miatt épp délutáni sziesztáján húzta a lóbőrt , így csak én 
tudtam feltenni a kérdést:  
 
- Mégis hová mégy?
- A városban van egy nagyon menő hely.- így Ő.
- Miféle hely ez? -próbáltam haladékot kapni
Egy tuti, nagyon jó. Ahol lehet táncolni, meg minden...  - 
   mondja ő a kamaszos általános ' dumával.'
Én ezt nem ismerem, nem engedlek el.
De anya, ezt nem teheted meg! 
Már hogyne tehetném! Nem mégy és kész!
- Kérlek! Mindenki odajár a sulinkból, és mindenkit
   elengednek, ott lesz a Zsófi is.-  válaszolt egyre nagyobb
   indulattal, és persze tudta, hogy a Zsófiról és szüleiről jó 
   véleménnyel vagyok.
   Most én is megpróbáltam kérésre fogni: 
Nem mehetsz, ne tedd ezt velem.Tudod, hogy a papa milyen
   nagyon beteg, bármikor elmehet... és most olyan nehéz...
   Én mindjárt indulok teniszeket tartani,holnap hajnalban
   megint  utazni kell a papához,aggódom érte, hulla fáradt vagyok
   a rengeteg munkától és' Neked csak ez a problémád, hogy bulizz.'
 - A papáról öt éve halljuk ugyanezt. - csattant fel - Te mindig ideges
    és fáradt vagy, és mindig dolgoznod kell szombat délután is!! 
   Én pedig elmegyek!! -kiáltott ő egyre hisztérikusabban.
-  Nem mégy sehová! - most már ordítottam én is, így a férjem is 
    felébredt és kérdezi: 
- Mi van??? Hova akar menni?
 - Valami buliba, de nem engedem! -üvöltöttem.
   Férjem hallgat, szokás szerint. Fáradt ő is és indulnunk 
   kell mindjárt, neki a másodállásába, amit
   szombat délután és vasárnap is együtt csinálunk. 
 - De igen, tegnapelőtt elengedtetek! -zokogja a gyerek. - 
   Megígértétek! Hazudtatok! Átvertetek! - és elrohant, 
   becsapva az ajtót.
   
   Iszonyú szánalmasan éreztem magam. A férjem tőlem kérte 
   számon, hogy mi ez, miről van szó, bár azután rám hagyta a 
   döntést, mint minden ilyen helyzetben. Bennem pedig tombolt a 
   tehetetlen düh és aggodalom,  kimerült, kiégett, frusztrált
   voltam , és legszívesebben én is kirohantam volna a világból...
   Ehelyett viszont már tudtam, ha a gyerek visszajön elengedem,
   bizonyos feltételekkel... mi baja lehet... 
   Igaz, soha eddig nem történt még ilyen kirohanás, veszekedés,
   de nyilván most nagyon nehéz időszakban vagyunk minden téren,
   így van is igazság abban, amit a fejünkhöz vágott.
 
    Nem telt el 10 perc mikor jött is vissza a gyerek , lehiggadva. 
    Bocsánatot kért -  szerencsére ez nálunk így szokás -  mert 
    nem gondolta komolyan, amiket a fejünkhöz vágott , és 
    könyörgőre vette :
  -Kérlek anya, mindenki ott lesz, aki számít, Zsófit is elengedte 
    az apukája, ő jön értünk 11-re  és hazavisz hozzájuk.
  - Jó. Felhívom Zsófi apukáját. De azalatt Te írásban adod nekem,
   hogy életedben ez az utolsó olyan buli, amivel én nem értek egyet.
   Ide a naptárba írd, a mai naphoz!
   Mialatt a Zsófi apja megnyugtatott, mert neki volt ideje tájékozódni a 
   helyről is, az én kis kamaszom megírta az ígéretét nagy boldogan,
   és látszott rajta, hogy bármit aláírna, hogy ebbe a mai buliba 
   elmehessen.
   
   Én meg azon gondolkoztam folyamatosan, hogy mi lehet ez a buli,
   hogy a gyerekben olyan ellenállhatatlan vágyat keltett,amiért képes
   ekkora veszekedést csinálni, amilyet eddig még soha nem csinált...??
 
   Nem telt bele pár óra és megtudtam: a West Balkán buli tényleg 
   hatalmasnak ígérkezett .... ezen a szórakozóhelyen akkor
   3 ugyanilyen korú kislány vesztette életét, mert halálra taposta
   őket a tömeg......
-------------------------------------------------------------------------------------------

Hogyan élte meg a lányom és mi a West Balkán-

ban történteket ? (folytatás)

 

Éjszaka, kicsit késve, de jelezte az apuka, hogy

 a lányokat egy órás várakozás után végre

összeszedte, és viszi haza őket. Mérges voltam persze,

hogy ennyit késtek , de nem sokat foglalkoztam vele.

Szerettem volna visszaaludni mielőbb,

mert hajnalban utaznom kellett vidékre

édesapámhoz, akiért nagyon aggódtunk,

lévén nagy beteg.

 

Reggel telefonált a lányom, hogy nem aludtak.

Na, már megint mi történhetett… futott át az

agyamon, miközben azt kérdezte nagyon furcsa,

elcsukló hangon, hogy láttam-e a híradót?

A hangjától már kirázott a hideg és rosszat

sejtettem:

- Nem láttam- válaszoltam én is ledermedve,

 de abban a pillanatban kérdeztem is:

– Miért? Mi volt?

- Kapcsold be – volt az elcsukló válasz. _ Anya….

…… tegnap három lány halt meg abban a buliban…

és most már zokogott megállíthatatlanul…

Engem most is ugyanúgy kiráz a hideg, ahogy e

történetet felelevenítem , de akkor szinte sokkot

kaptam, mert nem állt össze még a kép.

 

- Mi???? Hogy??? És Te jól vagy?? Minden

 rendben Veletek?- a megdöbbenésem

 aggodalomba csapott hirtelen.

- Igen, mi rendben vagyunk, semmi bajunk.

- Biztos?-most már potyogtak a könnyeim.

-Biztos,biztos, de  Mami ez borzasztó volt.-

és  zokogva mesélt tovább:

 - Az a hatalmas tömeg, ahogy valamiért

 mindenki egyszerre akart kimenni,szinte

agyonnyomtak engem is. Éreztük, hogy

 valakiken tapostunk,de nyomott, vitt a tömeg,

és mi is ki akartunk jutni.

Én azért nem estem el, mert valahogy  tudtam,

hogy észnél kell lenni, és mert a barátnőm már

félájultan lecsúszott alulra és ha nem húztam volna 

vissza, ő is a földre kerül. Nem volt levegő,

 az oldalamba nyomódott a korlát,de annyit láttam,

 hogy közel a kijárat.

Ekkor szembe jött egy biztonsági őr, és szinte a lábunk

alól húzta ki sorra azokat, akik elestek.

Egyik szőke lányt a vállára emelte, de….-

hangja belefulladt a zokogásba. Én meg bekapcsoltam

 közben a tévét és megláttam a tényeket….

 

 Nem értettem, hogy éjszaka miért nem

mondták ezt nekem. Kiderült, hogy ezért késtek

egy órát a megbeszélthez képest, és az autóban

meg hallgattak a sokktól, és akkor még nem

is lehetett tudni, hogy mi volt, ők is csak reggel

tudták meg a hírekből…

 

Napokig le voltunk taglózva mi is.  A tévéből

folyamatosan ömlöttek a hírek, a felelősök

felkutatására…

A lányom ment iskolába rendesen, de onnantól

esténként csak velem mert elaludni. Pár nap múlva

 észrevettük,, hogy szédül, hányingere van,

remeg keze lába, gyomra..

Tudtam, hogy poszttraumás reakció és hogy

számíthatunk még egyébre is. Jöttek is a

mindenféle megfoghatatlan tünetek hetekig,

aztán hónapokig is. Kb.fél évig tarthatott, míg

 lecsengett minden testi tünet, de a lelkiekkel

még tovább kellett dolgoznunk.

Rengeteget beszélgettünk, amire azelőtt valahogy

sosem volt idő. Sokat ültünk együtt csak úgy, mert

adott bőven elgondolkoztatót és

összehozta a családot minden téren.

 

Bennünk felnőttekben borzasztó kettős érzések

voltak állandóan: a mérhetetlen hála, hogy mi

megúsztuk, és ezzel együtt a kimondhatatlan fáj-

dalom mások veszteségéért...

 

Emese

2016.01.25 07:28

Szeretném ezúton is megköszönni részvételeteket a januári tanfolyamon, különös tekintettel az 5-ös osztályzatból való  4.71-es értékelésre:) 

Köszönöm és csodaszép teremtő napokat, heteket MINDENKINEK !!! HAJRÁ!!

Visszajelzéseket szívesen veszünk:)

Emese

köszönet:)

2015.11.20 07:53

Ja!! és hatalmas köszönet a második weblapszerkesztő mesteremnek is , 

Czakó Gabinak !!! az ő profilja:

www.lelekepiteszet.hu 

mse Tréning Általános Iskolában

2015.11.20 07:42

Nagyon érdekes élmény, ahogy az egyik II. kerületi iskolában kezdtem a tréninget:

 a gyermekek szinte semmit nem tudtak a tréning céljáról ,én pedig csak a nevemet árultam el.

A fogadtatás egy 7. osztálytól ily módon elképzelhető: bezárt arcok,hanyag testtartás,körömnézegetés, elrévedő tekintetek...

Túl a 2. órán, jelentem : alakul :)))

 

Beindultak az mse Tréningek

2015.11.08 10:45

Az elmúlt héten begyújtottuk a rakétákat és indulnak a programjaink.Nagyon köszönöm segítőimnek, lelkes támogatóimnak( először Karácsony Áginak, aztán Kovács Áginak, Kiss Áginak)  a sok munkát, ötletet,, amivel így beindulhatunk: Tréningek sorozata (Események rovatban)az Anderson ArtLab-ban (wwwandersonartlab.hu) , kamasz tréning iskolákban a következő hónapok során.

Ja és legfőbb hála és köszönet a résztvevőknek :))

Első bejegyzés

2015.10.16 17:35

Ma elindítottuk az új blogunkat. Kérjük kövesse figyelemmel, igyekszünk mindig friss információkat közölni. Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.


Készíts ingyenes honlapot Webnode